MEGVALÓSULT EXPEDÍCIÓINK
A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL

SHKHARA 2020 TÉLI EXPEDÍCIÓ BESZÁMOLÓ FOLYTATÁSA
RÉSZTVEVŐK:
A hegymászó-válogatottból:
Kísérő mászók:
Bácskai Gusztáv
Papp Róbert
2020.03.11. – SZERDA. 2. TÁBOR
Fél 6-os kelést követően reggel 7-kor megkezdtük a továbbhaladást. Az egyik TOPO alapján hangsúlyos sziklabetétek ígérkeztek mára, a másik leírás alapján pedig egy hatalmas, jégesésekkel lépcsőzött kuloár vályújának közel teljes végigmászása után kell a felette levő sziklatornyokra felkapaszkodni.
A fal tövéig fagyott lavinanyomokon másztunk, ahol több lehetőséget mérlegelve végül a kuloárt választottuk. Ez sem volt könnyebb variáns, hiszen sajnos egy markáns jégfal zárta le rögtön a továbbjutást, aminek jege a kidőlő sziklafalon nem ért fel maradéktalanul, hiába hívogatott izgatóan. Ezért inkább a jég bal oldalán a sziklák aljáig másztunk, ahol végül megfelelő kapaszkodókat találtunk a további felmászásra. A másik két csapat itt némi időveszteség árán még egy könnyebb, WI 2-3-as nehézségű jégmászásba bonyolódott.


Ezt a szakaszt követően váltottunk erősebb iramra Andrással a szinkronmászás adta technikánkkal, így a csapattól eltávolodtunk. A kuloár középső részén meredeken, de jól lehetett haladni. A középső szakaszt ismét egy jégesés zárta, amelyet WI 3-4 nehézségben le lehetett küzdeni, habár a jég iszonyatosan acélkeménységű volt. Közben az időjárás is acélosodott, és ezeken a részeken kellemetlen spindrifteket (hózuhatagokat) kaptunk a nyakunkba.

Innen az egyenesen tovább folytatódó jellegzetes főkuloárt jobbra elhagyva, a sziklatornyokra való feljutást céloztuk. Ide semmihez sem hasonlítható hófalon kellett felküzdeni magunkat. Legtöbbször már azt gondoltunk, ennek semmi értelme, hiszen inkább lefelé süppedtünk csak, de feljebb annál kevésbé haladtunk. Próbálom a talpammal tömöríteni, de nem tömörödik, ehelyett tovább süllyedek lefelé. Nem volt értékelhető kohézió a lábbal elérhető rétegekben, leginkább valami szétmorzsolt hungarocellnek felelt meg. Végül a „békának” elnevezett, helyben kifejlesztett technikával tudtam feljebb mászni. Mindez annyit jelentett, hogy a testsúly 50%-át nem a lábon, hanem a karokon adtam át a hófelszínnek. A csákányok nyelét felfektetve a hó tetejére, majd a lábat kifordítva a lábfej teljes belső élére helyeztem a testsúlyt. Mintha az átadott erő vektora a lejtővel közel párhuzamos irányú lenne. A lényeg, hogy minél kevesebb időt töltsünk egy mozdulattal, így sietősen kellett felfelé „békázni”. Persze ez sem volt tökéletes, de már érződött valami haladás annak ellenére, hogy iszonyatosan fárasztó volt. A sziklatornyok alá érve jobbról egy rövid hógerinc húzódott. Ebbe beülve testről próbáltam Andrisnak a felfelé haladásban segíteni úgy, hogy karból testbiztosítással húzom.

Végül sikerrel beértünk a sziklák alá, ahol egy sziklabordán feljutva, a sziklafalban húzódó mintegy 100 m magas, jeges kéménycsatornában voltunk. Itt már Andris vezette partinkat. Pattogós vízjég volt, amiből jobbra kellett kitraverzálni egy törős falba. Annak jelét, hogy megfelelő helyen járunk egy régi szög árulta el, ami egyúttal azt is sejtette, hogy a neheze itt kezdődik. Sajnos nagyobb kövek is hullottak, amelyekből egyet ágyékkal sikerült hárítani.