top of page

RUSKÓ ANDRÁS

dot 5.png
dot 1.png
dot 2.png
dot 4.png
dot 6.png
dot 3.png
dot 7.png

A MAGYAR NEMZETI HEGYMÁSZÓ VÁLOGATOTT
KÖZREMŰKÖDŐ TAGJA

rusko andras.jpg

Felmerül a kérdés, hogy egy amatőr sportoló, akinek a civil foglalkozása tanár és mellesleg iskolaigazgató, miért kezeli prioritásként a hegymászást. Nos, a válasz egyszerű; Lehetséges, hogy a mászásra fordítható időmennyiség részemről nem a legoptimálisabb, de a természet szeretete és a hegymászás bűvölete olyannyira magával ragadott már gyermekkorom óta, hogy ettől már soha nem kívánok - nem is tudnék- szabadulni. Jó barátommal és mászótársammal – Kocsis Dáviddal – számos alpesi csúcsot és különböző típusú és nehézségű utat hódítottunk már meg, és rendkívüli plusz motivációt jelent számomra, hogy tagja lehetek Magyarország olyan egyénekből álló válogatott csapatának, akik a saját céljaik megvalósításán túl mindent megtesznek az eltökélt és ütőképes utánpótlás kinevelésében, akikkel közösen hozzájárulhatunk mind komolyabb, nemzetközileg is elismerésre méltó hegymászócélok eléréséhez. A portfóliómban azok a jelentősebb mászásaim szerepelnek, amelyek saját megítélésem szerint hozzájárultak eddigi tapasztalataim gazdagításához, hegymászó képességeim, elméleti és gyakorlati tudásom gyarapításához.

 

Tupá, Szuperkuloár IV, 70°

Tupá, Rebro Andráši-Gálfy III

A Tátra-csúcs koronájának átmászása III (IV)

Tupá – Pilier, M4, IV-V – új variáns beszállás

Tupá – G1 in memorian, M3-M4

Tupá – Tre Amici, M4 – új út nyitása

Tupá – Easy like Sunday Morning, V

Hátsó-Bástya - Ľavou časťou V steny/1, V

Tupá – Gálfy Opis variantu zl’ava, IV

Slavkovská kopa, Ľavý žľab, III-IV

Slavkovská kopa, Komín, V

Tupá, Puškášove rebro III, szóló

Tupá, Rebro Culka-Weincziller III-IV, szóló

Slavkovská Kopa – Trio Syncron M5, 300 m – új út nyitása

Tupá - Pilier Direkt (End of season) 400 m, M4 – új variáns út nyitása a

magyar pilléren

Pokol-folyosó – Arany-torony – Ördög-torony – Sátán – Sátán-kuloár

Tupá – Puškášove rebro III

Tupá – Groń–Kijowski III-IV

Tupá – Maťovi (IV)

Mönch - Nollen Route, D, 1350 m, max. 80°, II

Hochferner Nordwand - Classic route, D+/TD-, 950 m, 55°-85°, IV-

Griessferner Nordwand TD, 1000 m, 55°-95°

Ortler Nordwand - Messner route, D+, 1200 m, 55°-75°

Ortler – Hochjochgrat D-, 400 m, többségében III, helyenként IV-V (A0)

Ortler–Martlgrat, D, 1100m (teljes gerinc bejárása 2200m), 50° III

Piz Bernina – Biancograt AD, III

Piz Bernina - Westwand, D, 550 m, 55°-65°, III

Piz Palü Nordwand – Via Kuffner direkt, D, 600 m, 45°-55°, IV(A0)

Piz Palü – Südwand III, D

Piz Palü Nordwand – Spinaspfeiler – Zippert route, D, 700 m, 60°, V-

Piz Palü Nordwand - Bumiller pfeiler TD+, 850 m, 80°, V+ (első magyar megmászás)

Hochalmspitze – Gussenbauerrinne D, 58° (szóló)

Mont Blanc - Innominata ridge, D+, 950 m, 60°, V+

Triglav, északi fal - Skalaska Z Ladjo 1000m, R3, V+, 42kh.

Hintere Weißspitze – Linke Nordwestwand, 1150 m, 40°-60°, IV, M4 (70°)

Triglav, északi fal – Slovenska Smer (Kamin weg and Frelihov exit) 900 m, M4-M5, A0, (85-90°) 45-60° – nyári sziklamászó útvonal téli megmászása

Matterhorn Traverz – Liongrat-Hörnligrat AD, 45°, III+

dot 1.png
dot 6.png
dot 1.png
dot 6.png
bottom of page