DR. SZÁSZ LÁSZLÓ







A MAGYAR NEMZETI HEGYMÁSZÓ VÁLOGATOTT
TAGJA

Gyergyószentmiklóson születtem, gyerekkorom óta járom a hegyeket. Eleinte a Kárpátok bércei, majd az Alpok csúcsai hoztak izgalomba. 2002-ben végeztem el az alapfokú sziklamászó tanfolyamot. A tanfolyam során beleszerettem a sziklamászásba, a Magas-Tátrában kezdtem el az „igazi” hegymászást. Érdekelt az alpinizmus minden területe úgy nyáron, mint télen (síalpinizmus is). Tanfolyamokon igyekeztem elsajátítani a szaktudást tapasztalt hegymászóktól. Fokozatosan emeltem a kihívásokat, céljaim elsősorban a kevésbé frekventált hegyek, útvonalak teljesítése felé orientálódott, alpesi stílusban. A „könnyen, gyorsan” stílus a kedvencem.
Teljesítményeimmel a magyar hegymászás elismertségét szeretném emelni. Olyan célokat tűzök ki, melyek elérésében első magyarként vehetek részt, és nemzetközileg is elismertek. Hegymászásaimhoz a mászóedzések mellett különböző állóképességi sportokkal készülök fel. Triatlon versenyek közül az “Ironman” távot (3,8 km úszás, 180 km bicikli, 42 km futás) 2x teljesítettem. Országúti bringa teljesítményeim közül: Tour de pelso (Balaton körül 200 km), La Marmotte (Franciaország – 174 km, +5300 m), 24 órás verseny Kiskunlacházán: 518 km egyéniben. Magyar síalpin versenyen 2006-ban párban első helyen végeztünk.
Fontosabb teljesítményeim közül:
Peuterey Integral a Mont Blancra, 4500 m, ED, VI, 55 (2012)
Triglav északi fal- Skalaska-Ladja V+, 1000 m (2013)
Piz Badile-Cassin VI+, 900 m (2014)
Himalája, India - Kasmír, Hungarian Mount Nun Expedition 2015: Nun (7135 m)-5A orosz skála - első magyar megmászás (2015)
Marmolada - Punta Ombretta (3247 m) Don Quihotte VI+, 900 m (2016)
Ushba - déli csúcs (4710 m)- Gabriel Khergiani 5B (VI+)(2017)


