DR. ÁGOSTON VIKTOR

A MAGYAR NEMZETI HEGYMÁSZÓ VÁLOGATOTT

TAGJA

A kétezres évek eleje óta mászok hegyeket. Először a magashegyi túrák, majd egyre inkább a technikásabb mászások kezdtek érdekelni. A mászással párhuzamosan a síalpinizmus világa is megragadott. Túraléccel, saját erőből megmászni hegyeket, majd az általunk választott legtökéletesebb vonalon lesíelni róluk, merőben új távlatokat nyitott a hegyekhez és téli sportokhoz fűződő viszonyomban. A síalpinizmus eszköztárának segítségével a világ különböző részeire jutottam el, a Tátrán és Alpokon kívül a Kaukázus hegyeit, a libanoni háromezreseket, vagy éppen a Sziklás-hegység meredek kuloárjait is sikerült megsíelni. Hegymászásban leginkább a technikás magashegyek, még érintetlen vagy ritkán mászott utak és csúcsok vonzanak. A hegymászás nyitotta meg az utat a terepfutás irányába is, számtalan ultramaratoni távú versenyen indultam, úgy vélem, hogy ezek az események és a rájuk való felkészülés nagyon fontos alapot jelentenek a hosszú, több napos mászásokhoz szükséges erőnlét kialakításában.

A mászásra nem különálló sportként tekintek, hanem inkább a különböző hegysiportokat magába foglaló tevékenységre. A hegysiportok – mint terepfutás, mászás, boulderezés, mix-és jégmászás, túrasí – véleményem szerint mind egy felkészülési rendszer részei.

 

Fontosabb teljesítményeim közül:

 

2018: február Síalpin Expedíció, Izland

2017: Déli-Ushba (4710 m), Khergiani-út 6a-6a+ Grúzia, első sikeres magyar megmászás, trad/alpesi

2017: Salamon UTH Hungary ultramaraton teljesítése (112 km, 4200 m+)

2017: a Tátra-csúcs koronájának megmászása, trad

2016: Marmolada, déli fal (3343 m), Don Quixote, 6+, trad, Olaszország

2016: Mount Kazbegi (5033 m) Síalpin Expedíció

2016: Fogaras 2x2 Hegyimaraton (49 km, 4600 m+)

2016: Dalmatia Ultra Trail 5. helyezés (60 km)

2015: Hungarian Mount Nun Expedition (7135 m), 5A Russian grade, Nyugat-Himalája, India, első magyar megmászás

2014: Cassini út, Piz Badile (3308 m), 6a-6a+ trad

2004-: számtalan túrasi út a Tátrában, Alpokban, és a Sziklás-hegységben

2011-2012: mászások az Eldorado Canyon-ban, Boulder Canyon-ban, Indian Creek-ben és Moab-sivatag homokkő tornyain, CO és UT, US

2009: Raid des Cedres Skimountaineering Race, Hungarian Team, Libanon

2007: Lucullus Góbi Expedíció, expedíciós orvos

2006, 2010: Haute Route  (Verbier-Zermatt, illetve Chamonix-Zermatt síalpin keresztezés)

© Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott